Pag, számos adriai-tengeri szigethez hasonlóan már a neolit korszak óta lakott volt. A szigetet az okiratok elsőként az I. században említik, amikor a rómaiak kolóniáikat az Adria térségére is kiterjesztették, és jelentéseikben az itt talált illír sírhelyekről számolnak be. A történész Plinius írásaiban megjelenő Cissa városa kb. háromszáz évvel később a tengerbe süllyedt. A Nyugat-Római Birodalom 476-os bukása után Pag a Kelet-Római Birodalom, más néven Bizánc uralma alá került. A sziget igazgatását azonban továbbra is a horvát királyok látták el, ami állandó marakodáshoz vezetett a fennhatóság felett.
A káosz akkor vált teljessé, amikor IV. Kázmér király Pag északi részét Rab városának adományozta, a sziget déli területeit pedig Zára irányítása alá helyezte. Végül mindenki harcolt mindenki ellen, a harcok tétje nem kevesebb volt, mint a sziget sókészleteinek birtoklása, mivel egészen az újkorig az értékes só kitermelésével foglalkoztak.
A harcokból 1376-ban Velence került ki győztesen, kisajátítva Pagot a sómonopóliummal együtt. 1779-től az osztrákok vették át az uralmat, és formálták a sziget történelmét. Az első világháborút követően Pag először a Jugoszláv Királysághoz tartozott, majd 1941-ben az olaszok foglalták el, akik Pag városa mellett koncentrációs tábort hoztak létre. Végül 1945 áprilisában Pag visszakerült Jugoszlávia irányítása alá.
